Rövid történet..
A magyarországi folyók szabályozása létkérdése volt a hajózásnak és a mezőgazdaságnak. Gróf Széchenyi István sürgetésére a 19. század második negyedében kezdtek hozzá a zuhatagok tudományos igényű felméréséhez. Széchenyi - személyes tapasztalatok szerzése céljából - 1830 nyarán a 'Desdemona' evezős bárka fedélzetén maga is végighajózott a Dunán Pesttől egészen a torkolatigE utazás egy pillanatát örökitette meg egy ismeretlen szerző tusrajza melyen maga Desdemona bárka és Széchenyi gróf evezőse a Julietta is látható.A tusrajz alapján lett rekonstruálva a modell. Sajnos a bárkáról pontos leírás nem lelhető fel tehát csak hozzávetőlegesen lehet tudni , hopgy nagyjából egy 50-55 láb hosszú járműről lehetett szó. Maga a felépítés az akkori dunai hajózásban résztvevő evezős bárkáknak , dereglyéknek megfelelő kialakításu. Ezen járművek nagy számban közlekedtek a Dunán. Sajátosságuk volt az , hogy csak a sodrás irányában tudtak haladni. A vízi jármű haladási sebessége nagyban függött a folyó sodrásától, de általában úgy 2,7-3 méter/perc sebességgel csordogáltak.A Desdemona bárka és történelmi háttere
A következő cikk szerzője Dr. Balogh TamásA változó vízállás, a zabolátlan meder, a hiányzó, vagy elhanyagolt vontató utak miatt a vízi közlekedés a nagy folyamszabályozási munkák előtt évszázadokig lassú, a szállítás költséges, a hajózás pedig veszélyes volt. A dévényi kapun Magyarországra belépő Duna Pozsony alatt több ágra oszlott: medrében egymást váltó zátonyok, szigetek, az oldalágakkal megszakított rendezetlen vontató utak jellemezték, emiatt a víz ellenében való haladás itt nagy nehézségekbe ütközött. Kelet felé pedig a Vaskapu-szoros sziklás, nagy esésű szakaszainak egész sora tette veszedelmessé a hajózást. A helyet, ahol a Duna áttöri a Déli-Kárpátok és a Balkán-hegység vonulatát, nagy esése és sebessége miatt, Zuhatagnak nevezik. A magas hegyek már Báziásnál megjelennek, de a Zuhatag igazán csak Ó-Moldovától Turnu-Severinig (Szörénytornyáig) tartott. Ezt a mintegy 120 kilométeres mederszakaszt rendkívüli vízjárások jellemezték: kisvize 2 100, legnagyobb vize mintegy 16 000 köbméter volt másodpercenként. A zátonyok és a sziklák között a víz mélysége helyenként az 50 métert is elérte. A Kazán-szorosban a meder szélessége pedig csupán 170 méter volt.Mindez komoly akadályt jelentett az ekkoriban teret nyerő dunai gőzhajózás útjában. amelyet az 1829. évi drinápolyi béke megnyitott a nemzetközi hajózás számára (a Török Birodalomnak a Duna-deltából való kiszorításával). A folyam torkolati ágai Oroszország birtokába kerültek. A cári kormányzat azonban - bár engedélyezte a hajózást - elhanyagolta a feliszapolódásra hajlamos torkolati folyóágak tisztítását, a kereskedést pedig vámokkal és vesztegzárakkal hátráltatta. Az első komoly hazai dunai gőzhajózási vállalkozás - az 1830-ban alakult és a dunai gőzhajózásra 15 évig tartó szabadalmat nyert - osztrák tulajdonú Császári és Királyi Első Szabadalmazott Duna Gőzhajózási Társaság - a DGT (Erste Donau-Dampfschiffahrts Gesellschaft - DDSG), amelynek gróf Széchenyi István is a részvényese, igazgatósági tagja és fejlesztésének legaktívabb szervezője volt, így egyelőre szintén képtelen volt kihasználni a szabadalomból eredő forgalmi előnyét a Kárpát-medencén kívüli balkáni területeken.1836-ban ezért javaslatot tett a zuhatagok tudományos igényű felmérésére, a sziklákkal, zúgókkal teli, nehezen hajózható szakasz szabályozására. Az Oroszország balkáni térnyerését aggodalommal szemlélő Metternich-i birodalmi diplomácia érdekei egybeestek Széchenyinek a magyar kereskedelem fejlesztésére irányuló törekvéseivel, s az Al-Duna hajózhatóvá tételével. Az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) így végül jóváhagyta, hogy a frissen megnyílt útvonal felderítését elvégezze. A csak egy esztendeje megnyílt nemzetközi vízi úton az utazás valóságos kémút volt, amelyre Széchenyi a saját felelősségére és a maga költségére vállalkozott (a Haditanács ajánlatát, hogy egy bizonyos Pirago nevű mérnökkari tiszt elkísérje, visszautasította). Az utazás eseményeit - amelynek a Duna hajózhatóvá tételéről kellett meggyőződni le, egészen a Fekete tengerig - Széchenyi a naplójában is megörökítette.A gróf alaposan felkészült az utazásra: a javasolt osztrák katonatiszt helyett a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagját, Beszédes Józsefet vitte magával. Úti társai pedig gróf Waldstein János, egy szakács, három inas és négy hajóslegény voltak. Az expedíció hajója, a DESDEMONA "olyan volt az", - írja, - "minő az első embereké, a kik valaha vízre mentek, lehetett". Valóban: al-dunai útjára a gróf a hasonlóan szeszélyes Felső-Duna vidék hajótípusai közül választott: megrendelésére a pesti hajóácsok egy Ulmer Schachtel-t készítettek. A jókora dereglye mellett azonban volt egy kis csónakjuk is, "az ángolos felszerelésű" JULIETTE. Az elegáns és kecses luxuscsónakot Széchenyi valószínűleg édesanyjáról, gróf Festetics Júliáról - esetleg a lányáról - nevezte el. Az osztrák uralkodó ház felé mindvégig lojális, egyben a magyarságához mindenekfelett hű Széchenyi szemléletének kettősségét jól jelzi, hogy a nagyméretű dunai ladikok és a könnyű angol evezős sporthajók kényszerházasságát idéző csónak orrára tipikusan magyar bőgős orrdíszt helyezett, míg a csónak peremét a Habsburg-ház fekete-sárga színeinek megfelelő csíkokkal díszítette. A kettő együtt 500 forintba került; vittek ezen kívül 100 forint ára élelmiszert, 1 000 arany készpénzt, s 10 000 forintra szóló banki utalványt.
A Juliette evezős csónak modellje (bővebben)Források: Zichy Antal, Gróf Széchenyi István életrajza , 1791-1844, in.: Magyar Történeti Életrajzok, Franklin Társulat, Budapest, 1896, I. kötet, XVI. fejezet"Dunai Hajós" Desdemona és Julietta c. blog-bejegyzése


Short history
Regulating the rivers of Hungary was a matter of survival for navigation and agriculture. At the urging of Count István Széchenyi, the scientific survey of the cataracts began in the second quarter of the 19th century. To gain personal experience, in the summer of 1830 Széchenyi himself sailed down the Danube from Pest all the way to the mouth on board the rowing barge 'Desdemona'.A moment of this journey was captured in an ink drawing by an unknown artist, which shows the barge Desdemona itself and Count Széchenyi's rowing boat, the Julietta.The model was reconstructed from this ink drawing. Unfortunately no exact description of the barge survives, so we can only say approximately that it was a vessel some 50-55 feet long. Its construction matches that of the rowing barges and dereglyes used in Danube navigation at the time. Such vessels travelled the Danube in great numbers. Their peculiarity was that they could only go with the current. The speed of the vessel depended greatly on the current of the river, but in general they drifted along at about 2.7-3 metres per minute.The barge Desdemona and its historical background
The following article is by Dr. Tamás BaloghBecause of the changing water level, the untamed riverbed and the missing or neglected towpaths, for centuries before the great river regulation works travel by water was slow, transport costly and navigation dangerous. The Danube, entering Hungary through the Dévény Gate, split into several branches below Pozsony (Bratislava): its bed was marked by a succession of shoals and islands and by irregular towpaths interrupted by side branches, so going upstream here met with great difficulties. To the east, a whole series of rocky, steep stretches in the Iron Gate gorge made navigation perilous. The place where the Danube breaks through the ranges of the Southern Carpathians and the Balkan Mountains is called the Cataract (Zuhatag) because of its steep fall and speed. The high mountains already appear at Báziás, but the Cataract proper ran only from Ó-Moldova to Turnu Severin (Szörénytornya). This stretch of about 120 kilometres had an extreme flow regime: its low-water discharge was 2,100 cubic metres per second, its highest about 16,000. Between the shoals and the rocks the water was in places as much as 50 metres deep. In the Kazan gorge the bed was only 170 metres wide.All this was a serious obstacle to the steam navigation then gaining ground on the Danube, which the Peace of Adrianople of 1829 had opened to international shipping (by pushing the Ottoman Empire out of the Danube delta). The branches at the mouth of the river passed into Russian hands. The tsarist government, although it permitted navigation, neglected to clear the mouth branches, which were prone to silting, and hampered trade with customs duties and quarantines. The first serious steam navigation venture on the Hungarian Danube was the Austrian-owned Imperial and Royal First Privileged Danube Steam Navigation Company, the DGT (Erste Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft, DDSG), founded in 1830 with a 15-year patent for steam navigation on the Danube; Count István Széchenyi was a shareholder, a member of its board and the most active organiser of its development. For the time being it too was unable to exploit the commercial advantage of its patent in the Balkan territories outside the Carpathian Basin.He therefore proposed in 1836 a scientific survey of the cataracts and the regulation of the stretch full of rocks and rapids and hard to navigate. The interests of Metternich's imperial diplomacy, which watched Russia's advance in the Balkans with concern, coincided with Széchenyi's efforts to develop Hungarian trade and with making the Lower Danube navigable. So the Court War Council (Hofkriegsrat) finally approved his reconnaissance of the newly opened route. On an international waterway opened only a year before, the journey was a real spying trip, which Széchenyi undertook on his own responsibility and at his own expense (he declined the War Council's offer that a certain engineer officer named Pirago should accompany him). Széchenyi also recorded in his diary the events of the journey, whose purpose was to ascertain whether the Danube could be made navigable all the way down to the Black Sea.The count prepared thoroughly for the journey: instead of the proposed Austrian officer he took with him József Beszédes, the first engineer member of the Hungarian Academy of Sciences. His travelling companions were Count János Waldstein, a cook, three valets and four boatmen. The expedition's vessel, the DESDEMONA, "was such", he writes, "as that of the first men who ever went on the water may have been". Indeed, for his journey on the Lower Danube the count chose from the boat types of the similarly capricious Upper Danube: at his order the shipwrights of Pest built an Ulmer Schachtel. Besides the sizeable barge, however, they also had a small boat, the JULIETTE, "fitted out in the English manner". Széchenyi probably named the elegant and graceful luxury boat after his mother, Countess Júlia Festetics, or perhaps after his daughter. The duality of the outlook of Széchenyi, loyal throughout to the Austrian ruling house and at the same time faithful above all to his Hungarian identity, is well shown by the boat, which recalls a forced marriage of the large Danube punts and the light English rowing sports boats: on its bow he placed a typically Hungarian bőgős (scroll) ornament, while he decorated the gunwale with stripes in the black and yellow colours of the House of Habsburg. The two together cost 500 forints; in addition they took food worth 100 forints, 1,000 gold pieces in cash and a bank draft for 10,000 forints.
Model of the rowing boat Juliette (more)Sources: Zichy Antal, Gróf Széchenyi István életrajza , 1791-1844, in.: Magyar Történeti Életrajzok, Franklin Társulat, Budapest, 1896, I. kötet, XVI. fejezet"Dunai Hajós": the blog post Desdemona és Julietta






































